ElkelASegitsegElőfordult már Önnel is, hogy kipattant egy jó ötlet a fejéből, még alaposan át is beszélte társával, családjával, barátaival, aztán másnap reggelre az egész őrültségnek tűnt, úgyhogy egy kínos mosollyal el is hessegette? Belegondolt már, milyen lenne az élete, ha ezeket az őrült ötleteket megvalósította volna? Talán bejárt volna egy csomó izgalmas helyet, farsangi mulatságokat és filmklubot szervezne, kávézót vezetne a belvárosban, blogot írna utazásairól, főzőtanfolyamot tartana háziasszonyoknak, vagy megírta volna első mesekönyvét.

Napoleon Hill szerint a cél egy határidős álom. Tehát csak ki kell tűzni a kávézó megnyitójának az időpontját, majd megírni a tervet, melyet lépésről lépésre követve megvalósítjuk álmunkat. Szükség lesz sok ötletre, támogatásra és pénzre, de alapvetően ilyen egyszerű egy álom megvalósítása. Akkor miért végzi mégis olyan sok álom és terv a kukában? Mi áll az utunkba, ami miatt sokszor bele sem kezdünk?

A válasz: hogy emberek vagyunk. Az embereknek pedig van múltjuk, rossz élményeik, félelmeik a jövőtől, a bizonytalantól és mások véleményétől; belső hangjaink figyelmeztetnek, hogy „túl nehéz, túl drága, nem nekem való, nem érdemlem meg”, józan eszünk pedig emlékeztet, hogy tulajdonképpen így is jó minden. Abban a pillanatban, hogy elábrándozunk, bekapcsol védekező mechanizmusunk, és olyan gondolatok nyomják el vágyainkat, amikkel előre igazoljuk azok lehetetlenségét és sikertelenségét, még mielőtt bármit tettünk volna.

Emberi mivoltunkból adódóan számtalan különböző módszerrel szabotáljuk saját sikerünket. Egy rosszul megszerkesztett cél és a hozzá tartozó terv nem meglepő módon romba döntheti álmainkat. Elbukhatunk, ha túl sokat gondolkodunk a célon és a vele járó nehézségeken, amik aztán tökéletesen igazolják, miért „nem kellett volna belevágni”. Az sem jó, ha túl kevés energiát szentelünk a tervezésnek és nem számolunk a buktatókkal, majd rögtön az elsőnél feladjuk. Valamint nem segít, ha félünk a sikertől vagy a bukástól, ha sikerre nem méltónak vagy önzőnek érezzük magunkat, amiért saját álmainkat kergetjük, vagy ha a múlt hangjai elhitetik, hogy eddig még semmi nem sikerült, most sem fog.

Mi hát a megoldás? Bújjunk ki emberbőrünkből, felejtsük el, kik voltunk és vagyunk, tervezzünk alaposan, és csapjunk bele? Nem ilyen egyszerű és nem is ilyen lehetetlen. A kulcs az, hogy ne féljünk segítséget kérni. Nem azért vagyunk ennyien a világon, hogy mindenki egyedül valósítsa meg az álmait. Kérjünk segítséget valakitől, aki tudja, hogy kell egy célt nagyon precízen megalkotni, a terveket lépésről lépésre felépíteni; aki segít, hogy a kezdeti izgalom és lelkesedés ne múljon el egy jó alvás után; aki segít legyőzni a félelmeket és az elmúlt kudarcokat és megtalálja bennünk mindazt, amire szükségünk lehet a megvalósításhoz. Kérjünk segítséget, hogy minél kevesebbet mondjuk: „ez is csak egy álom”.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.